A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai június 27-én este jelentek meg egy nagytarcsai házban, ahol az emeleten tartózkodó C. Norbert a wc-be tuszkolta a droggal teli zacskót. A rendőrök gyorsan felértek a fürdőszobába, így megakadályozták a kábítószer eltűntetését.
A zacskóban 93 gramm kábítószergyanús fehér por volt. A nyomozók a házban találtak még a kábítószerek porciózásához használt tárgyakat, pénzt, pipákat és további kábítószergyanús anyagot is.
A házban tartózkodó három nő egyikének táskájából tű, fecskendő és kristályos anyag került elő. Mindhármuk ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
C. Norbertet kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki. Elmondta, hogy év eleje óta, napi rendszerességgel 3-4 főnek adott el a tiltott szerből. A bíróság június utolsó napján elrendelte a díler letartóztatását. Forrás: police.hu