Tájékozódási futás: gödöllői diák- és utánpótlás-sikerek Szentendrén és a Mecsekben
Május utolsó és június első hétvégéjén tájékozódási futóversenyeken voltak érdekeltek a Gödöllői Kirchhofer József SE tehetségei (is).
Az idei országos tájfutó diákolimpia döntőjét május utolsó hétvégéjén rendezték meg Szentendrén. A megyei döntőkből 529 fő továbbjutó versenyzett egymással két egyéni és egy váltó futamban. Az egyéni sprint versenyre a belváros zegzugos, macskaköves utcáiban került sor. A délutáni váltó lakótelepi helyszínen zajlott, ahol mesterséges lezárásokkal nehezítették a pályákat. A lányoknál Pest vármegye végzett az első helyen. A Gödöllői Református Líceum tanulóját, Bordács Évát, valamint Braun Katalint és Szabó Ágotát soraiban tudó trió több mint két perces előnnyel lett aranyérmes Csongrád-Csanád és Baranya vármegye előtt.
A Középtávú Országos Bajnokságra és Váltóbajnokságra június első hétvégéjén került sor a Mecsekben, Mánfa-Koszonya-tető térségében. A terület egy részéről harminc éve készült utoljára térkép, másik részén pedig nem zajlott még tájfutó verseny. A nagyrészt jól futható erdő mély árkokkal szabdalt, így technikailag és fizikailag is nagy kihívást jelentett a közel 1.000 fő induló számára. Első alkalommal bonyolították le a középtávú bajnokságot selejtező nélküli formában. A gödöllői egyesület versenyzői remek eredményekkel zárták a hétvégét, ezáltal sok érmet és értékes bajnoki pontot szereztek.
Az egyéni futamok pontszerzői 3. hely: Várszegi Zsombor (F14E) 4. hely: Nagy Fruzsina (N14E) 5. hely: Nagy Norbert (F16E) és Balázs Eszter (N20E) 8. hely: Kiss Kamilla (N21E)
A váltóbajnokságon pontokat szerzett csapatok 2. hely: Szabó Ágota, Vajda Júlia, Balázs Eszter (N20A) 3. hely: Bessenyei Kirill, Léber Levente, Várszegi Zsombor (F14A) és Várszegi Gréta, Gombos Edit, Nagy Fruzsina (N14A) 4. hely: Sikora Kristóf, Ivaskó Barnabás, Kiss Ágoston (F20A) 5. hely: Balázs Emese, Csontos-Murányi Emma, Bordács Éva (N16A) 6. hely: Vajda Márk, Leskó Lőrinc, Nagy Norbert (F16A) 7. hely: Kiss Kamilla, Dékány Szilvia, Bardon-Kinde Vanda (N21A)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|