Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bejelentette visszavonulását az egykori gödöllői röplabdázó, Szakmáry Gréta

2025-05-09 18:02:26

Aki figyelemmel kísérte az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának május 8-i adását, értesülhetett arról, hogy Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatott korábbi játékosa befejezi 24 éves múltra visszatekintő, kivételesen sikeres sportpályafutását.
A nemzeti csapatban 126 alkalommal szóhoz jutott, négy kontinensviadalon szerepelt ütőjátékos 33 éves korában döntött így, miután – mint fogalmazott – a magánélet kihívásaira (esküvő, családalapítás) kíván fókuszálni.

A csaknem két és fél évtizedes röplabdás karrierből öt esztendőt a TEVA-Gödöllői RC kötelékében töltött el a nyíregyházi nevelésű játékos. Gréti 2010 őszén érkezett az akkor Deme Gábor szakmai irányításával pallérozódott női csapathoz. Jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a GRC együttese két bajnoki ezüst- (2012 és 2013) és egy bajnoki bronzérmet (2014) szerzett, valamint a Magyar Kupában négyszer lett második (2011, 2013, 2014 és 2015), egyszer pedig harmadik (2012). Az ország egyik legjobb női röplabda-játékosaként számon tartott szélsőütő a gödöllői évek alatt (2012-ben) kapott behívót a válogatottba, attól a Hollósy Lászlótól, aki 2006 és 2008 között Gödöllőn volt vezetőedző.

A 11-es számú mezzel „összenőtt” Szakmáry Gréta a 2014/2015-ös bajnoki idény végén távozott Gödöllőről, Békéscsabára igazolt. Településünkön nem csak a sportkarrierjét építette, hanem a civil életre is készült: konferenciaszervező menedzseri diplomát szerzett a Szent István Egyetem (SZIE) Turizmus-Vendéglátás szakán.

Gréti légiósként is megállta helyét: játszott a német (Schwerin), a török (Aydin Büyüksehir Belediyespor), az olasz (Cueno, majd Novara) és legutóbb a japán (SAGA Hisamitsu Springs) élvonalban.

Amint az a fentiekből egyértelműen kitűnik, a sportág honi története utóbbi éveinek talán legnagyobb, sok gyerkőc példaképévé vált női klasszisa döntött a visszavonulás mellett. Biztosra vehető, hogy a sportolás során mutatott szorgalmát, kitartását és alázatát a magánéletben is kamatoztatja majd. Köszönjük az eddigieket és sok sikert a továbbiakban, Gréti! Fedor Gábor


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online