Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egymillió forinttal száll be a város a veszteséges gödöllői szennyvíz-szippantásba

2025-05-06 09:55:22

Immár tíz éve, 2015 márciusa óta ugyanaz a vállalkozó, Szepesi Zoltán láthatja el a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozó kötelező feladatot Gödöllő közigazgatási területén. Ráadásul, a szolgáltatóak legalább az idei év végéig újra van érvényes szerződése a tevékenység folytatására településünkön.

Ajánlata négy évvel ezelőtti beadásakor Szepesi Zoltán úgy kalkulált, hogy Gödöllőre vetítve (290 ingatlannal és 2 ezer köbméter szennyvíz mennyiséggel számolva), éves szinten bruttó 8,7 millió forintos bevételre tehet szert, miközben kiadásai kevéssel több mint 7,1 millió forintra rúgnak, így a város bizonyos részeit érintő szolgáltatás bruttó 1,6 millió forint körüli éves nyereséget eredményez(het) számára.

A szerződéshosszabbítással érintett negyedik esztendő, a 2024-es – akárcsak az azt megelőző három – igencsak rácáfolt az előzetes kalkulációra. A gödöllői képviselőtestület tagjai április 3-i ülésükön mélyülhettek el a vállalkozó szakmai beszámolójában, amiből kiderült, hogy nettó értéken számolva, éves szinten közel 476 ezer forintos vesztesége keletkezett Szepesi Zoltánnak.
A negatív egyenleg fő oka abban keresendő, hogy a meghatározott 234 helyi ingatlan közül mindössze 54 tulajdonosa (23%) vette igénybe a szolgáltatást az elmúlt esztendőben, ami 1.333 köbméter szennyvíz elszállításával volt egyenértékű.

A kalkulációkból kiderült, hogy a tevékenység vesztesége nem orvosolható az önkormányzat anyagi segítsége nélkül. A „rezsicsökkentés” rendszerébe tartozó szolgáltatás alapdíja továbbra is 450 forint/hó/ingatlan marad, ám a köbméterenkénti díj – 17,5 százalékkal növelve – nettó 3.110 forintra emelkedik. A különbözetet (464 forint/köbméter) a közszolgáltatás biztosítása érdekében a lakosság helyett a város fizeti ki, amire – a 2024-es és az idei vállalkozói veszteség ellensúlyozása érdekében – 1 millió forintos fedezetet különítettek el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online