Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Legyen a gödöllői Ferencz Anna az év tesitanára!

2025-05-03 18:48:11

Tavaly tavasszal indította el első alkalommal a K&H mozdulj! az év tesitanára választást a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a K&H Bank. Az izgalmas megmérettetés két hónapon át zajlott, amely során a testnevelőtanárok körében kétfordulós szavazással választották meg az ország legnépszerűbb pedagógusait. A kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy idén is meghirdették, ezáltal – a jelölést és szavazást követően – a tanév végére kiderül, kik az idei év tesitanárai.

Március végéig három kategóriában (200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő, 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő, 35 év alatti, fiatal testnevelő) lehetett jelölni a tanárokat. A beérkezett javaslatokat az MDSZ illetékesei vármegyénként 5 főre szűkítették, akikre május 11-ig lehet voksolni. Az eredményhirdetést május 12-én tartják, a díjakat pedig május 19-e és 31-e között adják át a legtöbb szavazatot elnyert testnevelőknek.

A képen látható Ferencz Anna révén van egy gödöllői jelölt is, méghozzá a 35 év alatti fiatal testnevelő kategóriában. Anna a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium pedagógusa, aki nap mint nap nagy odaadással dolgozik a gyerekekért.

A kategória-győztesek számára nem ér véget a jó értelemben vett versengés, mivel a vármegyei nyertesek országos szavazáson vesznek részt, közülük kerül ki mindhárom kategória országos fődíjasa. A megtisztelő címen túl az országos nyertesek (3 fő) feliratozott melegítőt, továbbá egyenként 330.000 forint értékű pihenőutalványt kapnak. Az ünnepélyes díjátadó június 27-én lesz.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online