Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Visszaeső drogdílert kapcsoltak le a gödöllői rendőrök

2025-04-11 10:15:54

A Gödöllői Rendőrkapitányság nyomozói április 2-án, hajnalban igazoltatták a 35 éves K. Dávidot, aki elmondása szerint napok óta a kocsijában éjszakázott. Átvizsgálták a férfi autóját és a ruházatát is. Átlátszó zacskóba csomagolva kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint egy digitális mérleget találtak. Az sem javított az igazoltatott férfi helyzetén, hogy a drogteszt pozitív eredményt mutatott.

A nyomozók megállapították, hogy a férfinak állandó lakcíme nincs, rendszeresen a kocsijában éjszakázik. A díler nem először került összetűzésbe a törvénnyel. Számos büntetőeljárás indult ellene, többek között hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt is kellett már felelnie.

A Gödöllői Rendőrkapitányság az azóta letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat eljárást.

A kábítószer-fogyasztás súlyosan károsítja a testi és lelki egészséget, hosszú távon függőséghez, személyiségváltozáshoz és társadalmi elszigetelődéshez vezethet. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy a jövő nemzedékének védelme érdekében utasítsák el a drogokat. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online