Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kézilabda: kilenc góllal maradt alul a gödöllői legénység Dunakeszin

2025-02-01 18:29:55

NB II. C csoport (alapszakasz), 11. forduló:
VS Dunakeszi – Gödöllői KC 35-26
(17-10)

Négy fordulóval a csoport alapszakaszának vége előtt a gödöllői legénység felsőházi helyen áll, ám ennek megtartása nem tekinthető sétagaloppnak Bartos Gábor formációja számára. Az első fontos lépés, egyben az új esztendő nyitó tétmeccse Dunakeszin várt városunk együttesére. A riválisok gödöllői csatáját október elején 28-26 arányban a mieink nyerték.

Három hazai góllal indult a mérkőzés, majd ötnél utolérte a Dunakeszit a gödöllői csapat, ám a vezetést nem tudta magához ragadni a GKC. Olyannyira nem, hogy – döntően az elrontott gödöllői támadás-befejezések miatt – a 27. percre kialakult az addigi legnagyobb különbség a vendéglátók javára (15-9).
A második félidő fő kérdése az volt, hogy miként tud javítani 50%-os lövési és 11%-os védési hatékonyságán városunk alakulata, elsősorban azért, hogy közelebb zárkózzon a házigazdákhoz és elkerülje a kiütéses fiaskót. Ez azonban a vártnál kevésbé valósult meg, így a Gödöllői KC együttese kilencgólos vereséggel távozott a Duna-parti városból. Egyelőre csak annyi gyanítható, hogy ez a két bajnoki pont hiányozni fog a felsőházi rájátszásba (1-4. helyek) jutásért zajló harcban.

A Gödöllői KC férficsapata 10 ponttal, 295-312-es gólkülönbséggel az NB II. C jelű csoportja tabellájának 5. helyezettje. Következik: Gödöllői KC – Csépe Salgótarjáni SKC február 9., vasárnap 18 óra, Hajós iskola tornacsarnoka.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online