Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Galéria- és bolt-nyitással elindult az Eco Art program Gödöllőn

2025-01-30 18:41:56

Tavaly szeptember 19-én – még az előző gödöllői képviselőtestület tagjai elvi hozzáhárulásukat adták, hogy az Eco Art Galéria Kft. és az Eco Art Alapítvány 10 évre használatba vegye azt, a helyi önkormányzat tulajdonát képező helyiséget (körbástya), ami a Gödöllői Királyi Kastély főbejáratához vezető feljárók között, a főbejárat előtti tér félköríves területe alatt helyezkedik el.

A cég és az alapítvány időközben nekilátott szándéka véghezvitelének, miszerint: az elmúlt és az idei évre vonatkozóan mintegy 60 millió forintos kiadással járó felújítást, galéria-kialakítást, illetve a működés elindítását követően megvalósulhasson az Eco Art Gödöllő program. Az elképzelés távlati része szabadtéri kiállítások és előadások, valamint egy környezetvédelmi művészeti fesztivál szervezése, úgy, hogy a programok kezdeti szakaszához a kérelmezőt képviselő Székelyhidi Tamás nem kért anyagi támogatást a várostól.

Az Eco Art Gödöllő program január 30-án fontos állomásához érkezett: a gödöllői kastély körbástyája alatt megnyílt a hazai upcycling alkotók egyedi munkáit bemutató első Eco art Galéria és Bolt.
A laikus számára két fogalom bizonyosan tisztázásra szorul. Az eco art, ami a művészet, a környezettudatos gondolkodás, a tehetség, a kreativitás és az alkotási vágy egyfajta találkozása, aminek következtében komoly üzenettel bíró egyedi alkotások, használati tárgyak jönnek létre. Az upcycling olyan értéknövekedést jelző tevékenység, aminek során egy adott, hulladékként kezelendő anyagból valami olyat alkotnak, ami értéktöbblettel bír, többel, mint csupán az alapanyag maga.

Székelyhidi Tamástól megtudtuk: az Eco Art Galéria Kft. célja, hogy az Eco Art Magyarország program elindításával, illetve a galéria és a bolt megnyitásával növelje e művészeti irányzat ismertségét, népszerűsítse azokat a hazai alkotókat, akik ezen a területen fejtenek ki aktivitást. Az első, mintegy két hétben a különleges szelfizési lehetőséget is kínáló galéria kap hangsúlyt, ahol ebben az időszakban 60 művész alkotása látható. Ezt követően lesz majd lehetőség a különféle anyagokból készült, ámulatba ejtően kreatív termékek megvásárlására.
A gödöllői Eco Art Galéria és Bolt minden nap 10 és 18 óra között tart nyitva, amitől eltérnek, ha ezt a kastély valamely programja indokolttá teszi.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online