Három gödöllői rendőr ellen indult eljárás a nyomozóügyészségen
A korábbi években kialakult „hagyomány” szerint tavaly tavasszal kellett volna megtörténnie annak, hogy az aktuális vezető – eleget téve a törvényi kötelezettségének – beszámol a képviselőtestület tagjainak a Gödöllői Rendőrkapitányság előző évi tevékenységéről. Ez 2024-ben elmaradt. Nagy valószínűséggel főként azért, mert a korábbi kapitány, Latorovszky Gábor rendőr ezredes székébe március 1-jétől Keresztély Károly rendőr őrnagy ült, így több idő kellett ahhoz, hogy ő prezentálhassa a 2023-as esztendő történéseiről tavaly decemberre elkészült írásos beszámolót. A „hiányt” január 23-án pótolták, a képviselők ellenvetés nélkül fogadták el az adathalmazt.
Gödöllőn tavalyelőtt emelkedett (607 eset) az ismertté vált bűncselekmények száma (2022-ben 472). Ennek legfőbb oka, hogy a listavezető vagyon elleni bűnesetekből –, amik között továbbra is meghatározó a megtévesztésen (internetes vásárlás, online csalás) alapuló károkozás – közel 30 százalékkal több történt (207 eset, egy évvel korábban 160) településünkön.
A Gödöllői Rendőrkapitányság nyomozáseredményességi mutatója 2023-ban 48,8 százalékos volt, alulmúlva az egy évvel korábbi 53,6 százalékos arányszámot. A közterületen elkövetett bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója 73,7 százalékról 66,3 százalékra csökkent.
Két évvel ezelőtt Gödöllő területén 56 (2021-ben 79) olyan közlekedési baleset történt, ami rendőri intézkedést igényelt. Ebből egy sem végződött halállal, 17 súlyos-, míg 37 könnyű sérüléssel (egy évvel korábban 23 és 54 volt az esetszám) járt.
A napirendi pont tárgyalása során megszólaló képviselők mindent egybevetve jó véleménnyel voltak a város köz- és közlekedésbiztonsági állapotáról, azonban a rendőrkapitányi beszámolóval kapcsolatosan több kérdés is felmerült. Szóba került a „száguldozás” kérdése, a kíberbűnözés elterjedésének kezelése, a helyi kapitányság létszámgazdálkodása (február 16-a után három fő fiatal rendőr érkezése várható) és a társszervezetekkel (közbiztonsági alapítvány, polgárőrség, önkormányzati munkacsoport) kialakított kapcsolatok gyakorlati megvalósulása. Ez utóbbi kapcsán említést érdemel, hogy a gödöllői önkormányzat tavaly novemberben döntött a Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány megszüntetéséről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos, a helyi polgárok biztonságérzetének javítását szolgáló ügyeket (például: a vasútállomás fokozottabb ellenőrzését) nem támogathatja a városvezetés.
Kovács Barnabás (TEVE-egyesület) egy kényesebb témáról is kérdezte a helyi kapitányság vezetőjét. Nevezetesen: van-e alapja annak a keringő hírnek, miszerint, 2024-ben több, a helyi kapitányság állományába tartozó rendőrt eljárás alá vontak? Válaszában Keresztély Károly elmondta, volt három kolléga, februárban, mielőtt érkeztem, akkor indult velük szemben eljárás. A nyomozóügyészség folytatja ellenük az eljárást, szolgálati viszonyukat megszüntettük. Az üggyel kapcsolatosan kerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a büntetőeljárás érdekeire tekintettel a megkeresésre válasz nem adható.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|