Gödöllői rendőrök fogták el a környék fosztogatóit
A gyanú szerint egy férfi és élettársa 2024. szeptember 10-e és december 31-e között 22 bűncselekményt követett el a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi körébe tartozó Domony, Szada, Kerepes, Mogyoród és Aszód települések területén.
A 36 éves N. Imre többek között építési anyagokat, szerszámokat, nyílászárókat és más értékeket lopott. Élettársa, a 29 éves M. Alexandra – az eddig ismert kilenc bolti lopáson túl – többször segítette párja bűnös tevékenységét, így közösen több mint tízmillió forint kárt okoztak. Utolsó akciójuk alkalmával egy felújítás alatt álló domonyi családi ház udvaráról vittek el műanyag nyílászárókat, amiket saját házukba akartak beépíteni.
A nyomozók adatokat gyűjtöttek és elemeztek, amik alapján sikerült azonosítaniuk a páros mindkét tagját. Elfogásuk után a gödöllői rendőrök üzletszerűen elkövetett lopás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Az eljárás során az is kiderült, hogy N. Imre korábban már több, hasonló ügyben is érintett volt, és felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el újabb bűncselekményeit. A férfi letartóztatását a bíróság elrendelte, míg társa szabadlábon védekezhet. Forrás: police.hu
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|