Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egyedi céltámogatásával egy eddig ismeretlen Erzsébet királyné portréval bővült a Gödöllői Királyi Kastély gyűjteménye. A hírt a szaktárca vezetője együtt jelentette be július 1-jén dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával. A különleges műalkotás Georg Raab, az osztrák császári udvar egyik legjelentősebb portréfestőjének munkája – olvasható a Gödöllői Királyi Kastély hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Hangjegy Színház nyári sorozata, a Sisi nevét viselő, július 7-e és 20-a között lezajló, nyolc programból álló előadásfolyam megtölti élettel a Gödöllői Királyi Kastély parkját. Az érdeklődők népszerű produkciókat láthatnak a csillagok alatt, fergeteges művészek tolmácsolásában.
December 7-én érkezett állampolgári bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy nő az út szélén ül, és egy baseballütős férfi van mellette. Nem sokkal később a nő testvére is hívta a zsarukat, mivel L. Évát volt élettársa, a 33 éves M. Péter bántalmazta.
A rendőrök a nő lakásához mentek, ahol közben megjelent a gyanúsított is, így elfogták és előállították őt a Gödöllői Rendőrkapitányságra. Közben az is kiderült, hogy a férfi aznap délután azzal az ürüggyel találkozott L. Évával, hogy megbeszéljék közös gyermekeik ünnepi programját. Kocsiba ültek, és a férfi agresszívan viselkedett, többször megütötte a nőt. Erőszakkal egy erdős területre vitte, majd ott megfenyegette és szexuális együttlétre kényszerítette. A támadás során a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntette miatt indított eljárást. A gyanúsítottat őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Forrás: police.hu