Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A veresegyházi Golden Muaythai SE és Dér Heni összefogásával egy különleges jótékonysági licit indul december 6-án: egy, több mint harminc hazai művész és híresség aláírásával ellátott bokszkesztyűt árvereznek el.Az aukcióból befolyt összeggel súlyos betegséggel küzdő gyermekek és családjaik mindennapjait szeretnék szebbé tenni az Egy Lépéssel Több alapítvány közreműködésével. A licit szentestéig tart – tájékoztatta hírportálunkat a Career Brand Management illetékese.
Az ötlet eredetileg a Golden Muaythai SE elnökének, Berkes Ádámnak a fejéből pattant ki, de igazán nagy lendületet az énekes-tévés sztár, Dér Heni révén kapott, aki nem csak a kezdeményezés mellé állt, de saját, korábban már több sztárral is aláíratott kesztyűjét is felajánlotta.
Dér Heni és a sportegyesület által felajánlott kesztyűt – a felajánlón kívül – olyan sztárok írták alá, mint Halastyák Fanni (Nemazalány), Sápi Vivi, Hódi Pamela, Pap Dorci, Lola, Földes Eszter, Schobert Lara, Lmen Prala, Czutor Zoltán, Mészáros András, Pulai Imre, Király Péter, Sánta Laci, Törőcsik Dani, Noszály Sándor, Torghelle Sándor, Veréb Tamás, Shane Tusup, Danny Blue, Király Viktor, Varga Ádám, Varga Viktor, Szecsei Valter, Miller Dávid, Horváth Tamás, Dóra Béla, Pachert Balázs, Sárközi Ákos, Herceg Dávid és nem utolsó sorban az ökölvívás legendás alakja, Kovács „Koko” István. Hogy a nemes célnak némi gödöllői kötődése is legyen, az aláírók között fellelhető a Művészetek Házát működtető gazdasági társaság egykori ügyvezető igazgatója, Németh Kristóf kézjegye is, aki 2002 és 2007 között irányította a belvárosi kulturális intézmény munkáját.
A licitálás december 24-ig tart. Az ajánlatokat erre az email-címre várják. A kikiáltási ár 50 ezer forint. A kesztyűt annak ajánlják fel, aki a határidőig a legmagasabb összeget kínálja. A kesztyű átadása a nyertes licitálónak 2025 januárjának első hetében várható.
A jótékony célú kezdeményezés sajtótájékoztatóján a Veresnet TV stábja is részt vett. Hogy mi hangzott el az eseménye, az alábbi képkockákból kiderül.