Körösfői-emlékplakett: idén Kecskés Fanni és Albertné Joób Emese vehették át a díjat
Az elmúlt század elején, Gödöllőn létrejött és világhírűvé vált művésztelep alapítójáról elnevezett díjat huszonhét esztendővel ezelőtt hívta életre a Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány, amelynek azóta fontos küldetése, hogy minden évben megjutalmazzon egy-egy tehetséges, fiatal, gödöllői művészt és/vagy a helyi fiatalok művészeti oktatásában, nevelésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógust.
Idén Kecskés Fanni textiltervező művész (jobbra) és Albertné Joób Emese, a Frederic Chopin Zenei AMI zongoratanára érdemelték ki a Körösfői-Kriesch Aladár művészeti díjat és emlékplakettet, amit a híres művész nevét viselő alapítvány kuratóriumának tagjai ítéltek oda. A díjátadó rendezvény helyszíne – a 104 éve elhunyt Körösfői-Kriesch Aladár 161. születésnapján, október 29-én a Gödöllői Királyi Kastély díszterme volt, ahol az elismerő címet az alapítvány kuratóriumának titkára, Babarczy Tamás adta át. A jutalmazottak méltatását részben Szabó Emma Zsófia művészettörténésztől, részben Ferenczi Annától, a Frederic Chopin Zeneiskola nyugalmazott igazgatónőjétől hallhatták az rendezvény résztvevői.
A Gödöllői Frederic Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek, tanárainak színvonalas műsorával gazdagított est fontos részét képezte egy előadás is: Sodró idő – Élet, halál, szakralitás Körösfői-Kriesch Aladár művészetében címmel Ludmann Mihály művészettörténész osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
 Az idei díjazottak negyvenötödikként és negyvenhatodikként csatlakoztak a Körösfői-emlékplakett korábbi jutalmazotti köréhez, amit az alábbi személyek alkotnak: Winkler Nándor és Herczenik Anna (1997), Debreczeni Zsófia (1998), László Lilla és Lőrincz Áron (1999), Baráth Nóra és Remsey Dávid (2000), Ferenczi Anna (2001), Szekeres Erzsébet és Farkas Ágnes (2002), Barta Katalin (2003), Szalay Borbála és Goschler Tamás (2004), Kiss Éva és Hidasi Zsófia (2005), Béres Ágota és Remsey Flóra (2006), Langer Ágnes és Szalai Gergő (2007), Horváth Orsolya és Kis Dorottya (2008), Gálné Bagi Márta és dr. Horváth Zoltán (2009), Széphalmi Júlia (2010), Lázárné Nagy Andrea (2011), Bajkó Dániel (2012), Őriné Nagy Cecília és Katona Szabó Erzsébet (2013), Fodor László (2014), Annus Réka és Laurán Apolka (2015), Vajda Gyöngyvér (2016), Eszenyi Zsombor és Halász Tibor (2017), Mikulik Márton és Fábián Dénes Zoltán (2018), Benedek Krisztina (2019), Ferenczy Beáta, Albert Janka, Albert Julianna (2020), Hidasi Zsófia és Ujváry Berta Zsófia (2021), Telek Zsuzsanna (2022), Szinvai Dániel (2023). Fotók forrása: gimhaz.hu • facebook
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|