Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Október 6-án a szombathelyi püspöki palota dísztermében vehette át Székely János szombathelyi megyéspüspöktől a Károly Király Imaliga vezetősége által kiválasztott 22 személy a boldoggá avatott utolsó királyunk tiszteletére alapított Boldog Károly-díj Arany Érdemkereszt kitüntetést. A díjazottak egyike dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély NKft. ügyvezető igazgatója volt.
A díj egyesületi kitüntetés, ami egy közösség tiszteletét, megbecsülését fejezi ki. Az elismerő címet 2004-ben alapította Hittig Gusztáv, akiben már Rómában, a boldoggá avatáson megfogant a Boldog Károly Arany Érdemkereszt díj gondolata. Húsz év után az érem felújított változatát, egy félminiatűrt adnak át a díjazottaknak. A kitüntetésen alul látható a boldoggáavatási érem, ami Milánóban készült, felül pedig egy Szent Korona-ábrázolás. Forrás: magyarkurir.hu