A végén volt egy kicsit „paprikás” hangulatú a gödöllői képviselőtestület kilencedik alakuló ülése
Száztizenhét nap telt el azóta, hogy június 9-én a Gödöllőn választásra jogosultak csaknem 65 százaléka véleményt mondott az önkormányzati választáson indult jelöltekről, és eljött az ideje, hogy – 1990 óta kilencedszer – megtartsa ünnepélyes alakuló ülését a várost a következő négy és fél esztendőben irányító 14 főből álló grémium. Október 4-én a Művészetek Háza Gödöllő épületének színházterme volt a helyszíne a hivatalos ceremóniának.
Első szín Az alakuló összejövetel nyitóképének főszereplője – a nemzeti himnusz elhangzása után – Gémesi György volt, aki köszöntötte az egybegyűlteket, majd – bár, Kissné Weisz Beáta családi okok miatt nem tudott megjelenni – megállapította, hogy a képviselőtestület határozatképes és felsorolta a „megvitatni” tervezett napirendi pontokat. Ezt követően dr. Szőke Pál, a Helyi Választási Bizottság (HVB) jelentést tett az önkormányzati választás végleges gödöllői eredményéről, majd a településünket a következő ciklusban irányító grémium tagjai – esküokmányukat átvéve – esküt tettek, és a június második vasárnapján nyolcadszor újraválasztott Gémesi György polgármester külön is megfogadta, hogy Gödöllő javát szolgálja. Városunk első embere Reményik Sándor soraival indította újra polgármesteri munkáját, és kihangsúlyozta, hogy az előttünk álló ciklusban a biztos többség támogatását tudva dolgozhat, nem az egyéni gyarapodás, hanem a város fejlődése érdekében. Gémesi György megemlékezett a márciusban elhunyt Pelyhe Józsefről, akinek özvegyét virágcsokorral köszöntötte.
Második szín A gödöllői főpolgár első javaslata az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) módosításához és az alpolgármesterek megválasztásához szükséges Jogi és Ügyrendi Bizottság életre hívására vonatkozott. A 9 főből (öt képviselő és négy külsős tag) álló szervezet élére Varga Gyöngyit nevezte meg. A bizottság külsős tagjai – a külföldön tartózkodó dr. Pápai Éva kivételével – esküt tettek, majd – némiképp vicces képet festve – néhány percre a „beksztédzsbe” félrevonultak „megtárgyalni” az szmsz módosítását, aminek lényege az volt, hogy a két főállású alpolgármester helyett egy főállású és két, társadalmi megbízatású helyettes lehessen, illetve két bizottság neve megváltozzon. Az indítványt a képviselőtestület tagjai ellenvetés nélkül fogadták el. A procedúra következő eleme az alpolgármester-választáshoz szükséges szavazatszámláló bizottság tagjainak megválasztása volt. A háromtagú szervezetben Varga Gyöngyin (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) kívül, Török Sándor (GDL Pelikán) és Kovács Barnabás (TEVE) kaptak helyet.
Harmadik szín Egy titkos szavazásban általában rejlik némi izgalom, ám ezúttal – a meggyőző lokálpatrióta klubos testületi többség miatt – borítékolható volt a polgármester-helyettesi pozíciókra jelöltek megválasztása. A helyszínen elhelyezett szavazóurnába dobott szavazólapok összesítése után kiderült, hogy a gödöllői képviselőtestület tagjai egyhangú voksolással (13 igen) főállású alpolgármesterré választották – a köszöntőjében gróf Széchenyi Istvánt idéző – Bárdy Pétert (Gödöllői Lokálpatrióta Klub). Rajta kívül két, társadalmi megbízatású alpolgármestere lesz Gödöllőnek: a magát kommunistának valló Moldova Györgyöt említő dr. Györfi Beáta (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) és az Antall Józsefre hivatkozó Fábián Bertalan (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), akik jelölését valamennyi városatya támogatta. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó képviselő-városvezetők saját nevüknél az igent „húzták” be…
 Negyedik szín Miután a három alpolgármester letette esküjét, a Jogi és Ügyrendi Bizottság helyszínen kiosztott írásos javaslatot tett a polgármester és az alpolgármesterek illetményének, tiszteletdíjának megállapítására. A városunkat elvileg 2029 tavaszáig irányító, minden idők legkisebb létszámú (14 fő) gödöllői grémium tagjai a polgármester havi, bruttó illetményét 1.105.000 forintban állapították meg, ami 165.750 forintos (15%) költségátalánnyal egészül ki. Bárdy Péter főállású alpolgármester havi, bruttó 994.500 forintos illetményre és 149.175 forintos költségátalányra számíthat. A társadalmi megbízatású alpolgármesterek járandóságát fejenként havi, bruttó 497.250 forintban, költségátalányukat 74.588 forintban fogadták el. Emellett Gémesi és első számú helyettese munkavégzéshez élhet a hivatali mobiltelefon- és gépkocsi-használat lehetőségével. A két, társadalmi megbízatású alpolgármester munkavégzéshez használhat hivatali mobiltelefont, illetve megállapodást köthet saját tulajdonú gépkocsi hivatalos célú használatáról. Minden határozati javaslat egyhangú támogatást kapott.
Ötödik szín Ugyancsak a helyszínen ismerhették meg a képviselőtestület tagjai, hogy Gémesi György milyen bizottsági struktúra szakmai segítségével kívánja elvégez(tet)ni az önkormányzatra háruló feladatokat az előttünk álló években. A jogi bizottság után további hét bizottság jött létre október 4-én. Íme:
Pénzügyi és Költségvetési Bizottság (9 tagú - elnök: Török Sándor, GDL Pelikán) Gazdasági és Vállalkozásfejlesztési Bizottság (9 tagú - elnök: Kristóf Etelka, GLK) Városfejlesztési és Fenntarthatósági Bizottság (9 tagú - elnök: dr. Jeney László, GLK) Egészségügyi bizottság (9 tagú - elnök: Kovács Barnabás, TEVE) Szociális és Családügyi Bizottság (9 tagú - elnök: Kissné Weisz Beáta, GLK) Köznevelési és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság (9 tagú - elnök: Szedmák Ágnes, GLK) Kulturális, Ifjúsági és Sportügyi Bizottság (9 tagú - elnök: Molnár Gergely, GLK)
A javarészt egyhangú szavazás előtt Kovács Barnabás (TEVE) szót kért, és azt szerette volna elérni, ha az általa képviselt civil szervezet ne két, hanem öt külsős bizottsági tagot delegálhasson, elérve azt, hogy a TEVE-egyesületnek minden bizottságban lehessen legalább egy tagja. Az indítványt Gémesi György, majd Bárdy Péter sem tartotta elfogadhatónak, sőt, dr. Kiss Árpád jegyző egyenesen jogszabályellenesnek titulálta azt. Kovács Barnabás ezt vitatta, és fenntartotta módosító javaslatát, amiről azonban a jogi aggályok miatt nem szavaztak. (A módosító indítvány azt nem vette figyelembe, hogy a törvényi előírás szerint az önkormányzati álladó bizottságokat úgy kell életre hívni, hogy a képviselő tagok létszáma meghaladja a külsős tagokét - a szerk.)
Záró szín A gödöllői önkormányzat alakuló – a külsős bizottsági tagok eskütétele után – ülése a Szózattal ért véget. A terv szerint legközelebb október 24-én, csütörtökön lesz képviselőtestületi ülés. Ezt követően előreláthatólag november 21-én (ezen a napon közmeghallgatás is várható) és december 12-én ülésezik a várost irányító grémium ebben az évben.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|