Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kézilabda: idegenbeli győzelmével a csoport élére ugrott a gödöllői csapat

2024-09-22 17:51:42

NB II. C csoport (alapszakasz), 2. forduló:
Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika – Gödöllői KC 23-29
(11-14)

A házigazdák a bajnoki idény nyitófordulójában döntetlent játszottak (30-30), míg városunk csapata 7 gólos győzelmet aratott (32-25). A találkozó előtt arra is fény derült, hogy gödöllői siker esetén Bartos Gábor alakulata a csoport tabellájának az élére ugrik.

Többgólos hazai vezetéssel indult az összecsapás (4-1), ám városunk csapatának tagjai időben kapcsoltak és kisvártatva beérték riválisukat, sőt, a 10. perc végére már a GKC-nál volt az előny (4-5).  Ezt követően újra a kazincbarcikai formáció teljesített jobban, de a 23. perctől már jószerivel az történt a pályán, amit a gödöllői legénység akart.

A második félidő első harmadának végén ugyan 17-17 állt az eredményjelzőn, azonban innentől kezdve csupán az volt a kérdés, milyen arányú vendéggyőzelemmel zárul az esetenként kiélezett és fordulatokban sem szűkölködő mérkőzés.
Ami a statisztikát illeti, a GKC kapusa, Kármán Péter 32%-os teljesítménnyel rukkolt elő, támadásban pedig a 9 gólig jutott Pásztor Imre produkciója érdemel említést, aki lövési lehetőségei háromnegyedét találatra váltotta.

A Gödöllői KC férficsapata 4 ponttal, 61-48-as gólkülönbséggel az NB II. C jelű csoportja tabellájának 1. helyezettje. Következik: Váci FKA – Gödöllői KC szeptember 28., szombat 18 óra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online