A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Gyulai Miklós maradt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke, miután a szeptember 20-i, az MTK Esport Arénájában megrendezett évközi tisztújító közgyűlésen ismét bizalmat kapott a tagságtól. Az egyedüli jelölt ötödik ciklusát kezdheti meg a MASZ élén, először 2009-ben választották meg. A 68 szavazatból 50 szólt mellette, kilenc ellene, nyolc tartózkodás mellett, egy voks pedig érvénytelen volt.
A két alelnöki helyre hárman pályáztak: Zsivoczky-Farkas Györgyi, Németh Zsolt és Szalma László közül előbbi kettő kapta a legtöbb voksot. Ezzel teljesült az alapszabály azon megkötése, hogy az elnökségnek legalább egy női tagja legyen.
Az elnökség további négy tagját kilenc kandudáló közül választották meg. A korábbi elnökségi tagok közül csak Oroszi Zsuzsanna őrizte meg pozícióját, Tölgyesi Előd, Horváth Gergely és a MATE-Gödöllői EAC ügyvezető elnöke, dr. Kriszt Balázs új név a MASZ irányító testületében. Forrás: MTI, MASZ