Kiderítettük, mi okozhatja a szemfájdalmat
Nem is olyan ritka, ha valakinek fáj a szeme. Ami kellemetlenné teszi a helyzetet, az az, ha nem múlik el a fájdalom néhány nap alatt. Mivel rengeteg oka lehet a szem fájdalmának, nagyon fontos figyelemmel kísérni az állapotot.
A fájdalomérzet lehet felszíni is, de előfordulhat olyan is, hogy a szem belsejét érinti. Súlyosabb esetben kialakulhat homályos látás vagy látásvesztés is. Emellett pedig érdemes odafigyelni az egyéb tünetekre is.
Mivel ez nagyon gyakori panasz, így nem csoda, ha tartozik ehhez egy olyan lista is, ami a leggyakoribb okokat mutatja. Meg is mutatjuk önnek, hogy mik lehetnek ezek a sűrűn előforduló okok, amik felelősek a fájdalomért, és kiderül az is, mikor szükséges egy szemvizsgálat.
A szemfájdalom leggyakoribb okai Mielőtt megmutatnánk ezeket, fontos kiemelni, hogy a komolyabb problémák korai felismerésében az Optimum Szemészet diagnosztikai szolgáltatása segítséget nyújthat. Azonban nagyon sok esetben nem olyan komoly a helyzet.
A szemszárazság és a szemfelszíngyulladás nagyon sokszor okozhat fájdalmat. A száraz szem, például, szemvörösséggel és könnyezéssel járhat együtt. Emellett pedig lehet a felelős a kellemetlen tünetek megjelenéséért a nem megfelelő szemüveg viselése is.
A kiváltó okok közé tartozik az idegentest jelenléte is, ami általában égő vagy szúró fájdalmat okoz. Gyakran erős könnyezéssel párosul és egy ártalmatlan szempilla is okozhatja. Viszont ide kell sorolni a kontaktlencsét is, mert ez is válthat ki irritációt vagy gyulladást.
Milyen esetben szükséges orvosi szemvizsgálat? Sokszor a kialakult szemfájdalom elmúlik magától is néhány nap alatt, vagy éppen az alapprobléma kezelésével megszűnik a panasz. Azonban vannak olyan esetek is, amikor nem változik a helyzet: ilyenkor gyakran társul a fájdalomhoz egyéb tünet is, amivel viszont mindenképpen foglalkozni kell.
Ilyen panasz lehet az árpa, az erős könnyezés vagy a kipirosodás is. Emellett pedig fontos megfigyelni, hogy váladékozik-e vagy viszket-e a szemünk. Gyakori tünet lehet még a bedagadt szem is.
Abban az esetben, ha ezek a jelenségek visszatérnek, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, mielőtt nagyobb baj lenne. Viszont, ha a fájdalom látászavarokkal jár együtt vagy látásvesztéssel, akkor haladéktalanul forduljon orvoshoz!
 Hogyan kezelhetjük otthon a szemfájdalmat? Szerencsére, a kisebb problémákat otthon is tudjuk kezelni. A viszkető szemek egyik legjobb ellenszere a hideg borogatás, amit egyszerűen el tudunk készíteni. Naponta több alkalommal érdemes a szemre helyezni néhány percre.
Szemhéjgyulladás vagy árpa esetén pedig szintén a borogatás lesz a hatékony megoldás, viszont ebben az esetben a meleg lesz jó.
A házipatika fontos eleme kell, hogy legyen a megfelelő higiénia is, ami szükséges ahhoz, hogy hamar megszabaduljunk a tünetektől. Ilyen például a szemhéjtisztítás és az irritáló anyagoktól való védelem a szem körül.
Ha a szemfájdalom tartósan fennáll vagy gyakran visszatér, forduljon bizalommal az Optimum Szemészet szakembereihez. Kép forrása: optimuminfo.hu (x)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|