Mennyire ijeszt rá a renitensekre az új gödöllői köztisztasági rendelet?
Június 1-jétől új, a köztisztaságról és a hozzá kapcsolódó intézkedésekről szóló önkormányzati rendelet lép hatályba Gödöllőn. Erről május 15-én határoztak a képviselőtestület tagjai.
A helyi jogszabály megalkotását elsősorban a törvényi háttér változása indokolta, azon belül is az, hogy tavaly július 1-jétől az állam felelősségi körébe került a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás megszervezésének feladata. A tevékenységet a MOL-nak biztosított koncessziós jogok alapján a MOHU Zrt. látja el.
Bár, a helyi jogszabály számos kérdést szabályoz, – az utóbbi hónapokban a hulladékgyűjtő szigetek környékén kialakult áldatlan állapotok miatt – kiemelendő, hogy aki a hulladékgyűjtő sziget tisztán tartása és a hulladékgyűjtő szigeten történő hulladék-elhelyezésre vonatkozó előírásokat megszegi, a közösségi együttélés alapvető szabályainak betartását mulasztja el. Ezért 50.000 forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtható. Ha a szabályt természetes személy szegi meg, a pénzbüntetés mértéke 200 ezer forintig terjedhet, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetén pedig akár 2 millió forintos közigazgatási bírság is kiszabható velük szemben.
Abban az esetben, ha a hulladékgyűjtő szigeten történő szabálytalan hulladék-elhelyezéskor az elkövető személye a helyszínen vagy a közigazgatási eljárás során nem válik ismertté, de az elkövetéshez használt gépjármű forgalmi rendszáma a bizonyítékok alapján beazonosítható, a bírság a gépjármű üzembentartójával szemben is kiszabható.
Fontos tudni, hogy a közterület-felügyelők (városrendészek) az ügyféllel szemben – a helyszíni bírságon felül – közigazgatási eljárást is kezdeményezhetnek. Az új gödöllői rendelet fontos kitétele, hogy az önkormányzat – a méltányossági lehetőségek kivételével – a jegyző feladat- és hatáskörébe utalta a hatósági ügyek intézését.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|