Elnöknek választották az uszonyosúszók Gémesi Györgyöt
Gémesi Györgyöt választotta elnöknek tisztújító közgyűlésén a Magyar Búvár Szakszövetség. A posztra a gödöllői polgármesteren kívül Mórik Kornélia Veronika is pályázott.
Gémesi György korábban volt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke és a Magyar Vívó Szövetség elnöke is. Ugyancsak elnökként irányította a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) jogelőd szervezetét, a Nemzeti Sportszövetséget. A Magyar Búvár Szakszövetség elnöki székében Papp Gábort váltotta, megbízatása négy évre szól. A május 27-én lezajlott közgyűlésen eldőlt, hogy a jövőben az alelnöki tisztséget Bartha Anikó, Zelenák József és Balogh Tamás látja el. További elnökségi tagok Bácsi Krisztina, McMenemy Márk és Török László lesznek – olvasható a buvar.hu oldalon
- Volt alkalmam többször is Világjátékokon személyesen szurkolni a magyar uszonyosúszóknak. A Magyar Búvár Szakszövetséghez olyan sportágak tartoznak, amelyekben eredményesek a magyarok. A cél az, hogy ezt az eredményességet megtartsuk, és egyben fokozzuk is. További fontos feladat, hogy a nagyközönség számára ismertebbé tegyük ezeket a sportágakat – mondta székfoglalójában Gémesi György.
Emlékezetes, hogy tavaly júliusban a kiemelt kormányzati beruházásban megépült és hivatalosan 2021 decemberében átadott Gödöllő Városi és Térségi Uszoda volt a helyszíne a remek magyar sikerekkel zárult uszonyosúszó Európa-bajnokságnak, ahol Gémesi György díjátadóként is szerephez jutott.
A sportágról annyit feltétlenül tudni érdemes, hogy hazánkban évek óta ez az egyik legeredményesebb nem olimpiai sportág. Búvárúszásban a legfontosabb felszerelési eszköz az uszony, amelynek segítségével a versenyzők lényegesen gyorsabban haladnak a vízben, mint a klasszikus úszók. A levegővételhez a felszíni úszásnál legfeljebb 48 centiméteres hosszúságú légzőcsövet (pipa) használnak, míg búvárúszás esetén a légzőcső helyett légzőautomatával felszerelt sűrített levegővel feltöltött búvárpalack áll a versenyzők rendelkezésére.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|