Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
NB II. Észak-Kelet csoport, felsőházi rájátszás (1-8. helyek), 5. forduló: Gödöllői KC – Opus Tigáz Hajdúszoboszló 27-29 (13-14)
A csoport harmadik helyén álló hajdúszoboszlóiakat fogadta Bartos Gábor csapata április utolsó vasárnapján a Hajós iskola tornacsarnokában. A riválisok hajdúsági meccsét 31-25 arányban a „fürdővárosiak” nyerték, akik most is esélyesebbnek mutatkoztak.
A találkozó kezdeti időszakában inkább a hazai gárda akarata érvényesült (4-1). Ezt követően azonban lábra kapta a szoboszlóiak, akik a 22. percben egyenlítettek (11-11), majd a vezetést is magukhoz ragadták. Az egygólos vendégelőnnyel zárult első játékrészben történtek alapján kiélezett csatára lehetett számítani a folytatásban. Ez így is volt az 52. percig, amikor 23-23 után a vizitálók – a házigazdák technikai hibáinak is köszönhetően – zsinórban négyszer találtak be. Ez a villanás meghatározta a találkozóért járó pontok sorsát, mert a derekasan küzdő gödöllői csapat már csak kozmetikázni tudott a végeredményen.
A Gödöllői KC férficsapata 8 ponttal, 302-350-es gólkülönbséggel a tabella 5. helyén áll az NB II. Észak-Kelet csoportjának felsőházi rájátszásában. Következik: Hajdúböszörményi TE – Gödöllői KC május 4., szombat 17 óra.
U20 (II. osztály Keleti-csoport): Gödöllői KC – Kazincbarcika 37-31 (21-11) A GKC – Bartos Gábor által trenírozott – juniorcsapata 32 ponttal, 652-511-es gólkülönbséggel a 2. pozíciót tudhatja a magáénak a csoport tabelláján.