Miért jó, ha van otthon egy minőségi borhűtőnk?
A borok kedvelői tisztában vannak azzal, hogy e nemes italok tárolására és fogyasztására vonatkozóan is szigorú javaslatok vannak. Ezeket, természetesen, nem kötelező betartani, de ha nem szeretnénk veszíteni a boraink minőségéből, illetve az ízélményből, akkor megfogadjuk ezeket a tanácsokat.
Miért érdemes borhűtőt választani? Az AEG márka borhűtőivel könnyedén biztosíthatjuk az ideális körülményeket az italok számára. Szabályozhatjuk vele a hűtőszekrényben lévő páratartalmat és hőmérsékletet annak megfelelően, hogy a minőség megőrzése ne is lehessen kérdés. De, miért olyan fontos az, hogy hogyan tároljuk a borokat, illetve milyen formában és hőmérsékleten szolgáljuk fel őket?
A bor egy érzékeny ital No, nem azért, mert könnyen megsértődik, ha nem mosolygunk rá, hanem azért, mert káros folyamatokat tudnak elindítani benne a helytelen tárolási körülmények. A túl alacsony és a túl magas hőmérséklet éppúgy kedvezőtlen számára, ahogy az állítva való raktározás, az UV-sugárzás vagy a nem megfelelő páratartalom.
Ez elsősorban az oxidációs folyamatok miatt van így, ami leginkább a dugó állapotának a romlásával függ össze. Ha a lezárás nem megfelelő, a levegő bejut a palackba, s ennek következtében leromlik a nedű színvonala, elveszíti korábbi karakterét, adott esetben pedig teljesen élvezhetetlenné válik.
A nem megfelelő hőmérsékletnek is hasonló hatása van, ráadásul, fogyasztáskor is veszít az értékéből a bor, ha nem ideális a hőfoka. Nem véletlenül van az, hogy hagyományosan pincékben, fektetve tartották a palackokat. Persze, nem minden otthonnak van pincéje, és ha van is, nem feltétlenül van olyan állapotban, hogy bármilyen élelmiszer tárolását ott szeretnénk megvalósítani.
Ilyenkor jönnek nagyon jól a borhűtők, amelyeknek köszönhetően akár a konyhában vagy a nappaliban is ott sorakozhatnak az üvegajtó mögött a minőségi italok, mindig fogyasztásra kész állapotban és tökéletes tárolási körülmények között.
Mi mindent várhatunk egy borhűtőtől? Ez, természetesen, az adott készülék paramétereinek is a függvénye. Az AEG AWUD040B8B borhűtő – például – szinte tökéletesen zajtalanul üzemel, csendesen, de eredményesen végezve a feladatát.
A belső elrendezése optimális az elhelyezéshez, így a palackok vagy címkéik sérülése nélkül és kényelmesen tudjuk használni. Az esztétikum jegyében kialakított belső világítás igazi jelenséggé teszi, szó szerint szemet gyönyörködtető látványnak bizonyul. Képes folyamatosan tökéletes hőmérsékletet biztosítani a megfelelő páraszint mellett, és védelmet nyújtani az UV-sugarakkal szemben.
Két különálló rekeszt is találunk ebben a hűtőszekrényben, ami segítséget jelent abban, hogy a különböző típusú boroknak is a számukra legideálisabb körülményeket tudjunk garantálni, mindig pontosan azon a hőmérsékleten tartva őket, amely a kóstoláshoz is a legtökéletesebb. Ha tehát nem szeretnénk veszíteni a borok színvonalából, a zamatból, illatból és ízből sem, akkor szerezzünk be egy minőségi borhűtőt a tároláshoz! (x)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|