Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Április 19-én, pénteken 6 órától április 20-án, szombaton 6 óráig huszonnégy órás sebességellenőrzést – úgynevezett, Speedmarathont – hajt végre az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL). Hazánkban minden megyében több helyszínen is megkísérlik kiszűrni a gyorshajtókat.
Az előzetes lakossági javaslatokat, a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit is figyelembe véve, a rendőrég illetékesei kijelölték azokat a helyszíneket, ahol a traffipaxokat munkába állítják. Pest vármegyében 104 ilyen pont van, ebből Gödöllőn kettő. Hogy hol? Itt: • Rét utca 69. • Szabadság út 30.
A hónap eleji Speedmarathonnal kapcsolatos felhívásunkra a Gödöllői Hírek közösségi oldalán több helyszínjavaslat is érkezett. Érdemes összevetni, hogy az ajánlott helyszínek milyen átfedésben vannak a rendőrség által kijelöltekkel: