Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői kastélyban találkoznak az Idővándor sorozat harmadik részének szereplői

2024-02-02 10:33:28

Idővándor címmel író-olvasó találkozó helyszíne volt február első napján a Gödöllői Királyi Kastély díszterme. A négy részből álló történelmi időutazás szerzőjével, Váradi Annával Péterfi Gábor történelemtanár beszélgetett a főként kamaszkorú fiatalokból álló publikum előtt.

Az Idővándor sorozat – aminek bevételéből a Böjte Csaba testvér által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatják – első része a honfoglalásról, a második a török időkről, míg a negyedik a boszorkányüldözést idéző nyugati őrtüzekről szól. A felsorolásból kimaradt harmadik rész témája a 19. században játszódó szabadságharc.

Az író-olvasó találkozó helyszíne nem a véletlen műve volt, hiszen a szereplők a gödöllői kastélyban találkoznak Erzsébet királynéval és Ferenc Józseffel. Majd egy mágikus, gigantikus homokóra 1849 januárjába repíti vissza őket. Bence és Lóri részesei lesznek a feldunai hadtest emberpróbáló menetelésének a Felvidék hófödte hegyláncai között. Ott vannak, mikor Görgey parancsára az utászok átfúrják Körmöcbánya és Besztercebánya között a hegyet. Selmecen belepillanthatnak a bányászok, erdőmérnök hallgatók ősi hagyományaiba, majd részei lesznek a dicsőség napjainak, a tavaszi hadjárat során. Végül a szálak a Szűzhöz, a komáromi erőd falai közé vezetnek, ahol kiderül, hogy sikerül-e leszámolniuk a velejéig romlott Kazbegivel, és hogy beteljesülhet-e Bence és Kincső szerelme a rengeteg viszontagság ellenére.

- A mesék gazdagabbá teszik a lelkünket. Múltunk ismeretéből pedig erőt és ötletet meríthetünk, ha nehéz helyzetbe kerülünk. De hogyan juthatunk vissza őseink világába? Természetesen, az időutazás segítségével! Az időutazás pedig valljuk be, mindannyiunk szívének legtitkosabb vágya! – olvasható a szerző gondolata az Idővándor honlapján.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online