Exkluzív musical klubest a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában
November 8-án, szerdán 19 órától új produkcióval bővül a Gödöllői Királyi Kastély zenei kínálata. A Musical Klubbal együttműködve novemberben bemutatják a Musical Klub Extra című rendezvényt, ahol ismert és kedvelt művészek lépnek fel, neves házigazdák társaságában. A klubest után pedig egy igazi különlegességgel lepik meg a nézőket.
Az első klubest vendégei Mahó Andrea, Csengeri Attila, Gőbölös Krisztina és Kádár Szabolcs lesznek, míg a házigazdák táborát Borsi László (producer-műsorvezető), Kocsák Tibor (Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, a Madách Színház zenei vezetője) és Várkonyi Mátyás (Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, szövegíró, karmester, az egykori Rock Színház alapító-igazgatója) alkotják.
Az exkluzív klubest témája a királyok különleges világa lesz. A produkcióban szereplők és közreműködők a zene és a dalok segítségével kalandoznak el a történelemben és a mesevilágban, miközben több híres személyiséget is megidéznek: többek között Sisit és neves uralkodókat egyaránt. A meglepetések sem maradnak el, mi több, a klubban a művészek néhány kulisszatitkot is elárulnak, miközben szó esik majd eddigi pályájukról, munkásságukról.
Nem szólva arról az extra lehetőségről, hogy a már elcsendesült, bezárt kastélyban egy VIP-csoport beléphet a Schönbrunn kincsei Gödöllőn időszaki kiállításba, ahol az est sztárvendégei mesélnek és kötetlen beszélgetésre is alkalom nyílik velük.
A klubestre a belépőjegy jegy ára 6.350 forint, a korlátozott számban elérhető VIP-jegy pedig 9.500 forintba kerül. Az előadásra jegyek a gödöllői kastély pénztárában, vagy online ide kattintva válthatók.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|