Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A gödöllői képviselőtestület tagjai május 25-i ülésükön – többek között – arról is döntöttek, hogy a zárszámadási pénzmaradvány általános tartalékba helyezett összegéből 3,5 millió forintot a Blaháért Társaság Egyesületnek folyósítanak, közösségi tér kialakítási támogatásként.
Lőrincz Károly egyesületi elnöknél arról érdeklődtünk: pontosan hol és mire tervezik elkölteni ezt a pénzt, illetve meddig valósulhatnak meg az elképzelt fejlesztések? Kérdésünkre az alábbi választ kaptuk: - Évekkel korábban –, amikor a társaságot még az időközben elhunyt dr. Bucsy László vezette – került szóba annak a kihasználatlan területnek a hasznosítása, ami a TV-torony, illetve a Molly-domb mellett fekszik. A pénzbeli segítséget a terület földmunkáira kapjuk, a támogatás összegét a kivitelezői árajánlat alapján kalkuláltuk. Közösségi tér kialakítását tervezzük az egyesület támogatóinak segítségével. A tervezett fejlesztési munkák az egyesület kapacitásának függvényében készülnek el, amit részletes elszámolás követ majd. Létesíteni szeretnénk egy szabadtestsúlyos edző- és játszóteret. A tervezett létesítmény fővédnökének dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót kértük fel, aki ezt örömmel fogadta és vállalta, hogy az ügy mellé áll – fogalmazott Lőrincz Károly.