A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Kis híján két és fél évtizedes működés után – ha minden az elképzelés szerint alakul – az idei esztendő utolsó napjával megszűnik a Gödöllői Piac Kft., amely a VÜSZI Nonprofit Közhasznú Kft-be olvad be. Erről a gödöllői képviselőtestület tagjai június 15-i tanácskozásukon határoztak. Az előterjesztésben a feladatok gazdaságosabb és hatékonyabb ellátásával indokolták a javaslatot.
A december 31-ig végrehajtandó egyesülésről terv készül, amit az érintetteknek – közte a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzatnak – el kell fogadniuk. A beolvadással egyidejűleg az 1999. augusztus 1-jével életre hívott Piac Kft. vagyona a VÜSZI NKft-re, mint jogutódra száll át.
Adalékként szolgálhat, hogy a Gödöllői Piac Kft. 2022-es gazdasági évről készült mérlegbeszámolójában a gazdasági társaság tavalyi évi adózott eredménye 1.492.000 forint nyereség volt. Egy évvel korábban ez az összeg 3.617.000 forintot tett ki. A napirend tárgyalása során elhangzott, hogy a Piac Kft. jelenlegi ügyvezetője, Fekete Zoltán munkájára a jövőben alkalmazottként számítanak.