A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
A Volánbusz Közlekedési Zrt. illetékesei elkészítették azt a beszámolót, amiből feketén-fehéren kiderül, hogy mennyibe került az önkormányzatnak (áttételesen a helyi adófizetőknek) 2022-ben a Gödöllő területén zajló menetrend szerinti buszközlekedés. A közzétett adatok tanúsága szerint a társaság 200,6 millió forintból valósította meg a gödöllői buszközlekedésre vonatkozó szerződés szerinti vállalását, amit növel a szolgáltató cég 5%-os, kevéssel több mint 10 millió forintos nyereségigénye. A tételt 49,2 millió forinttal csökkenti az ellentételezése nélküli bevétel, ezáltal a bevétellel nem fedezett indokolt költségek megközelítették a 161,5 millió forintot.
A felek közötti közszolgáltatási szerződés alapján – a 34,7 millió forintos bérfejlesztési támogatás levonásával – az önkormányzatnak 33.362.810 forintos fizetési kötelezettsége keletkezett, amit át kell utalni a Volánbusz Zrt. számlájára. A helyi közkassza által korábban megfizetett 93.401.115 forintos veszteségtérítéssel együtt 126.763.925 forintos, a város költségvetését terhelő kiadással volt egyenértékű a mindent egybevetve közel 906 ezer utast a különböző célállomásokra eljuttató menetrend szerinti buszközlekedés fenntartása az elmúlt esztendőben Gödöllőn.