A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Körözési eljárás indult a Gödöllői Rendőrkapitányságon Kovács Ilona eltűnése ügyében. A rendőrség adatai szerint a 69 éves asszony május 25-én 11 óra körül a kistarcsai kórházból ismeretlen helyre ment, vajszínű kabátot és sötét színű cicanadrágot viselt. Az eltűnéséről tett bejelentést követően a Pest vármegyei rendőrök haladéktalanul megkezdték a felkutatását, eddig azonban nem jártak sikerrel.
A rendőrök kérik, ha valaki felismeri a képen látható asszonyt és tartózkodási helyéről érdemleges információja van, hívja a 112-es segélyhívót! Forrás: police.hu