Izgalmas koktél eredettörténetek
Koktél eredettörténetek, amelyeket talán azok sem ismerik, akik előszeretettel kortyolják ezeket a csodás italokat. Róluk lesz szó egész pontosan ebben a bejegyzésben, három sztorit fogunk kifejteni máris.
Honnan származik a koktél? Bár, a legtöbben az Amerikai Egyesült Államokhoz kötik az eredetet, ez bizony nem fedi a valóságot. Merthogy a brit puncsok inspirálták annak a fejlődését, amit manapság koktél formájában van szerencsénk fogyasztani.
Vagyis: a briteknek lehetünk hálásak azért, hogy – például – az iDrinks vodka palettájának egy-egy remek darabját alapul véve jobbnál jobb koktélokat tudunk alkotni. Ugyanis a 18. századi britek kedvenc italai olyan összetevőkből álltak össze, mint a szeszes italok, a fűszerek, a gyümölcslé és más adalékanyagok.
Egyébként a „koktél” kifejezésről az 1700-as években már publikáltak a brit újságokban, még ha a jelentését csak 1806-ban is sikerült meghatározni. A The Balance and Columbian Repository of Hudson kiadvány közleménye alapján minden ital koktél, ami bármilyen cukor, víz és bitter felhasználásával készülő serkentő hatású likőr.
A Martini eredettörténete kapcsán nehéz biztosat állítani Azért, mert erősen megoszlanak a vélemények és tanok a gin és a száraz vermut keverékének számító koktél eredetét illetően. Vannak olyan nézetek, amelyek szerint egy régebbi, Martinez nevű koktél szárazabb módozatáról van szó.
Aztán akadnak olyan vélemények is, amelyek szerint a kaliforniai Martinezhez köthető az elnevezés, mint a sokak által előszeretettel fogyasztott koktél szülőhelye. De, itt még nincs vége a sornak, ugyanis mások azt feltételezik, hogy az ital neve egyszerűen a Martini & Rossi olasz cégtől származik.
De mindezek mellett akad egy legenda is a témakörrel kapcsolatban. Ennek alapján a Martini eredettörténet lényege, hogy a koktélt Martini di Arma di Taggia, a New Yorki Knickerbocker Hotel csaposa készítette el, így aztán róla nevezték el azt.
 A Margarita eredettörténete is megér egy külön bekezdést Ki gondolná, hogy a Margarita létrejötte egy végtelenül válogatós, minden italra allergiás vendéghez köthető? Történt ugyanis, hogy annak idején egy kimondottan csinos, de végtelenül nehéz természetű hölgy sétált be Carlos Herrera csaposhoz 1938-ban.
A hölgyet Marjorie Kingnek hívták és közölte vele, hogy a tequila az egyetlen alkoholos ital, amire nem allergiás, viszont azt önmagában nem hajlandó fogyasztani. Sokan talán meghátráltak volna a kihívás elől, Herrera viszont vérbeli művészként dolgozott.
Úgy döntött, ha törik ha szakad, ott a helyszínen kitalál egy italt, amivel kedvére tehet Marjorie-nak. Az érzéki szépségű táncosnő, Marjorie ízlésvilágát sikerült eltalálni, a koktélt pedig róla nevezték el. (x)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|