A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
A gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ vezetése az intézmény honlapján tette közzé, hogy május 9-én, kedden az ELMŰ Hálózati Kft. transzformátor állomás karbantartást végez, ami miatt a Petőfi Sándor utcai épületben 8 és 12 óra között áramszünet lesz.
A műszaki beavatkozás miatt a szakrendelések rendelési ideje módosul vagy szünetel. A módosult rendelési időkről vagy rendelési szünetekről az alábbi táblázat nyújt tájékoztatást. A táblázatban nem szereplő szakrendelések változatlan rendelési időben működnek. Fontos, hogy a fenti időszakban az időpont-adás és a lelet-kiadás is szünetel, valamint a lift nem vehető igénybe, illetve az intézmény telefonos elérhetőségei korlátozottak lehetnek.