Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
NB II. Északi-csoport, 19. forduló: Balassagyarmati Kábel SE –Gödöllői KC elmaradt
A csoport tabellájának eddig csupán két győzelemre képes sereghajtója várt a gödöllői formációra az aktuális fordulóban. Pontosabban csak várt volna, mert a találkozó elmaradt. Ennek oka egyszerre prózai és sajnálatos: több balassagyarmati játékosnak elege lett a bizonytalanságból, a mostoha körülményekből, és elhagyta a klubot. Mindössze öt felnőtt korú kézilabdázó maradt csatasorban, ami nem elegendő egy mérkőzés lejátszásához. Frissítés: a Nógrád megyei csapatot a szövetség kizárta a bajnokságból, eredményeit törölték!
A Gödöllői KC férficsapata 9 ponttal, 406-484-es gólkülönbséggel a tabella 9. helyét foglalja el az NB II. Északi-csoportjában. Következik: Gödöllői KC – Ferencvárosi TC U23 május 7., vasárnap 18 óra (GKC – Salgótarján juniormeccs 16 óra), Hajós iskola tornacsarnoka.
U20 (III. osztály B-csoport): Balassagyarmat – Gödöllői KC 29-56 (12-27) A GKC – Bartos Gábor által trenírozott – bajnoki címvédő juniorcsapata 34 ponttal, 696-385-ös gólkülönbséggel az 1. pozíciót tudhatja a magáénak a csoport tabelláján. U18 (II. osztály Keleti-csoport): Gödöllői KC – Mizse KC 43-27 (28-14) A gödöllői egyesület Mácsár Gyula szakmai irányításával készülő, elmúlt kiírásban bajnoki aranyérmes ifjúsági formációja 28 ponttal, 530-374-es gólkülönbséggel a tabella 2. helyezettje.