A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
NB II. Északi-csoport, 16. forduló: Rákosmenti KSK – Gödöllői KC 39-25 (16-9)
Kár szépíteni a dolgot, a valós erőviszonyok alapján csupán a tisztes helyállás reményében utazott a fővárosba Bartos Gábor legénysége, hogy megmérkőzzön a csoport tabelláját jelentős fölénnyel vezető, eddig veretlen Rákosmenti KSK formációjával.
A két csapat felkészültsége és játékereje közötti különbséget jól jellemezte, hogy városunk alakulata negyedóra elteltével csupán három esetben bizonyult eredményesnek, miközben tucatnyi gólt kapott. A folytatás egyes szakaszaira némiképp összeszedettebbé vált a vendégcsapat, ám a gödöllői fellángolások egyáltalán nem veszélyeztették a védés- és támadáshatékonyságban (42% vs 15 %, illetve 72% vs 50%) egyaránt a GKC fölé nőtt hazai gárda magabiztos győzelmét.
A Gödöllői KC férficsapata 9 ponttal, 380-448-as gólkülönbséggel a tabella 9. helyét foglalja el az NB II. Északi-csoportjában. Következik: Váci FKA – Gödöllői KC április 1., szombat 14 óra.
U20 (III. osztály B-csoport): Gödöllői KC – Rákosmenti KSK 44-34 (20-15) A GKC – Bartos Gábor által trenírozott – bajnoki címvédő juniorcsapata 28 ponttal, 569-312-es gólkülönbséggel az 1. pozíciót tudhatja a magáénak a csoport tabelláján.