Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
A gödöllői rendőrök 24 órán belül azonosítottak és elfogtak egy társaságot, amelynek tagjai – a gyanú szerint – megverték és kirabolták áldozatukat egy kistarcsai házban. Ketten felnőttek, harmadik társuk fiatalkorú. Mindhárom személyi szabadságát korlátozták.
Összefutott vele az utcán, majd egy családi rendezvényre invitálta késő este 24 éves ismerősét F. Szebasztián március 17-én. Az egyik emeleti szobában többen összegyűlve azt kérték tőle, okostelefonján szolgáltasson zenét. Erre nem volt hajlandó, ami a következő percekben történtek alapján egyértelműen kiváltotta a házigazda és cimborái nemtetszését. A következő pillanatban a motiváció a zenéről a telefon megszerzésére, majd tervezett eladására módosult. Ennek érdekében F. Szebasztián először rángatni kezdte áldozata ruháját, a kabátzsebben lévő készüléket akarta. Záporoztak a nyomdafestéket nem tűrő fenyegetések, ám a sértett ellenállt. A védekezés letörésére támadója többször fejen ütötte, majd a bántalmazásba bekapcsolódott két társa is. A fiatalkorú megütötte, majd pengés szerszámával hadonászva nyomatékosította:
ha nem adja, amit akarnak, élve bizonyosan nem távozik.
A 29 éves N. Krisztiáné volt az utolsó támadó mozdulat, egy rúgással eltörte áldozatuk orrát. Miután a bántalmazással és a fenyegetéssel a fájdalmaitól görnyedt fiatalembert ártalmatlanná tették, mindenét elorozták: telefonjait, napszemüvegét, fülhallgatóját, bankkártyáit, pénzét, még a bérletét is, kára megközelítette a 150 ezer forintot.
Az áldozat – miután sikerült elmenekülnie – rendőrt hívott, de orvosi ellátásra is szüksége volt.
A riasztásra reagálva, a rendőrök F. Szebasztiánt még otthonában elfogták. Társai azonosítása néhány órát igénybe vett, a fiatalkorú másnap este, a 29 éves N. Krisztián március 20-án került őrizetbe. F. Szebasztián megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás és személyi szabadságának korlátozása ellen is panaszt jelentett be, fiatalkorú társa tagadott, a gyanúsítást ő is megpanaszolta. A 29 éves N. Krisztián sem tett beismerő vallomást.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a három férfival szemben felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. F. Krisztián és fiatalkorú társa letartóztatását a bíróság azóta elrendelte, az őrizetbe vett N. Krisztián személyi szabadságának legszigorúbb korlátozását a rendőrök kezdeményezték. Forrás: police.hu