Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Alkalmi partnere helyett a gödöllői rendőrök fogadták azt a 20 éves fiút, aki intim képekkel akart szexuális együttlétet kikényszeríteni egy 19 éves lánytól. Az áldozat látszólag belement, majd értesítette a rendőrséget. A gyanúsított fiatalt a találka helyén bilincselték meg a zsaruk.
Egy gödöllői fiatal tett feljelentést szeptember 5-én, miután egy ismerőse néhány héttel azelőtt megkereste és elárulta: intim fotókat birtokol róla. Először kedveskedve akarta „befűzni” a lányt, mondván, segít neki, ám a lány elutasította közeledését. A visszautasítást hallva a fiatalember hangnemet váltott. Közölte, ha a lány nem fekszik le vele, a nyilvánosság számára elérhetővé teszi a képeket. A lány többszöri erősködés után beleegyezett és megállapodtak, szeptember 6-án délelőtt lerendezik a dolgot. A találka helyszínéről és időpontjáról a feljelentéssel egy időben értesültek a rendőrök, akik elfoglalták helyüket. A fiatalember megérkezett, belépve a lakásba levette a cipőjét, majd mielőtt rátért volna a lényegre két felfegyverzett vadidegen lépett ki addigi rejtekhelyéről. Nemcsak a cipő került sebtében vissza a lábra, az outfit kiegészült egy bilinccsel és egy vezetőszárral, majd a villámlátogatás villámgyorsan a rendőrkapitányságon folytatódott a gödöllői nyomozók társaságában.
P. Roland beismerő vallomást tett. Állítása szerint a visszautasítást nem kezeli jól, „van egy kattom” - fogalmazott. Mindent azért csinált, hogy megszerezze magának a lányt, de már nagyon megbánta.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szexuális kényszerítés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást. Forrás: police.hu