A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Rendkívüli, hétvégi nyitva tartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét. Május utolsó hétvégéjétől június végéig Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka (köztük a Kotlán Sándor utca 3. szám alatt található gödöllői is), vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között, pünkösdvasárnap kivételével. Kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolvány, vezetői engedély és útlevél cseréjét lehet intézni – olvasható a Miniszterelnökség által kiadott közleményben.
Nincs szükség előzetes időpontfoglalásra A várakozással és ügyintézéssel együtt átlagosan 30-60 perc alatt elintézhető az okmánycsere. Nincs szükség előzetes időpontfoglalásra. Akkor is érdemes felkeresni a kormányablakot – akár hétköznap, akár hétvégén –, ha a foglalható időpontok már beteltek.
A jogosítvány meghosszabbítása online is intézhető Fontos tudni, hogy a jogosítvány meghosszabbítása az Ügyfélkapun keresztül online, automatikusan is megoldható, ha a háziorvos kiállította az orvosi alkalmassági engedélyt. A lejárt forgalmi engedélyek miatt nem a kormányablakokat, hanem a műszaki vizsgaállomásokat kell keresni.