Kézilabda: a győzelembe menekült a Honvéd ellen a gödöllői csapat
NB II. Északi-csoport, 18. forduló: Gödöllői KC – Budapesti Honvéd 29-23 (19-12)
A csoport tabellájának utolsó előtti helyezettje (11.) fogadta az 5. pozíciót elfoglaló fővárosi alakulatot. Ebből kiindulva, a papírforma a vendégek mellett szólt, azaz: Bartos Gábor – veszélyzóna elől menekülő – együttesének kisebbfajta bravúrra volt szüksége, hogy ponto(ka)t szerezzen.
Dicséretükre legyen mondva: a tét nagyságát kellően átérezték a házigazdák, akik az első játékrészben – a hét találatig jutott Széles Bence vezérletével – fokozatosan szakadtak el a fővárosiaktól. A második félidőt hétgólos előnyből kezdte a gödöllői legénység, amely kínosan ügyelt arra, hogy lendülete a meccs végig kitartson. Ez sikerült, így városunk csapata megérdemelt diadalával egy pozíciót javított a csoport tabelláján.
A Gödöllői KC férficsapata 12 ponttal, 538-558-as gólkülönbséggel a 10. helyen áll az NB II. Északi-csoportjának tabelláján. Következik: PLER Budapest U23 – Gödöllői KC április 24., vasárnap 19 óra (ifi: 17 óra).
Ifjúságiak (III. osztály B-csoport): Gödöllői KC – Budapesti Honvéd 38-28 (21-14) A GKC ifjúsági csapata 32 ponttal, 625-400-as gólkülönbséggel 2. a csoport tabelláján. Serdülők (II. osztály Keleti-csoport): Veresegyház VSK – Gödöllői KC 14-40 (6-18) A Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők száz százalékos mutatóval, 36 ponttal, 666-393-as gólkülönbséggel az 1. helyen állnak, és a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül a 2. helynél rosszabb pozícióban nem végezhetnek.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|