Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Március 15-e alkalmából több gödöllői, illetve gödöllői kötődésű személy részesült állami kitüntetésben. Közülük a legrangosabb elismerést, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata elismerő címet Navarrete József olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok kardvívó, a MATE-Gödöllői EAC Vívószakosztályának vezetőedzője (balra), a tavalyi tokiói olimpián csapatban bronzérmes Gémesi Csanád mestere érdemelte ki.
Kiemelkedő közművelődési, kultúraszervezői és művészeti tevékenység elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át Kovács Balázs, a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a budapesti székhelyű Magyar Művészeti Innovációs Központ Nonprofit Közhasznú Kft. (MMIK) ügyvezető igazgatója (középen). Unger Balázs, a CimbaliBand Zenekar vezetője (jobbra) pedig a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült március 11-én.