Ebben az esztendőben szeptember 14-én és 15-én rendezték meg a tíz évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az utóbbi két évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC ezúttal is éremszerzési reménnyel vágott neki a kétnapos viadalnak.
Vásárlásból tartott hazafelé egy 73 éves kistarcsai asszony december 14-én, a déli órákban, amikor egy számára ismeretlen férfi váratlanul fellökte. Miközben a nehézkesen mozgó asszony járássegítő keretére roskadt, addig kosarából támadója kivette a táskáját, és a benne lévő 12 ezer forinttal, bankkártyával, okmányokkal, szemüveggel és mobiltelefonnal együtt elmenekült a helyszínről. Az asszony maradék erejét összeszedte és rendőri segítséget kért.
A kistarcsai zsaruk forró nyomon indultak a tettes nyomába, minden rendelkezésükre álló lehetőséggel gyarapították információikat. Pár óra elegendőnek bizonyult a támadó megtalálásához: a 22 éves kerepesi M. Krisztofert délután bilincselve előállították.
A férfi a kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Azt mondogatta, „napokon át nem bírtam enni, inni, ez vezetett ehhez a bűncselekményhez”. Elmondta a rendőröknek, hogy a táska tartalmát egy közeli mellékhelyiségbe dobta, csak a pénzt és a mobiltelefont tartotta meg. A rendőrök a rabolt táskát minden további értékkel együtt megtalálták, azt az áldozatnak visszaadták.
Az őrizetbe vett 22 éves M. Krisztofer ellen a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le. A rendőrség kezdeményezte a férfi letartóztatását. Forrás: police.hu