Kézilabda: örömittas idényzárás felnőtt fronton, őszi bajnokok a gödöllői serdülők
NB II. Északi-csoport, 11. forduló: Gödöllői KC – Pénzügyőr SE 27-25 (16-14)
Nehéz heteken van túl a gödöllői csapat, hiszen az utóbbi hat bajnoki találkozója után vesztesen hagyta el a játékteret. Ebből kiindulva, nem igazán lehetett más a célja Bartos Gábor formációjának, mint megszakítani a negatív szériát, és pontot vagy pontokat szerezni a 2021/2022-es idény őszi szezonjának utolsó összecsapásán. Erre volt is esély, hiszen a rivális Pénzügyőr együttese csupán egy hellyel és két ponttal állt a GKC előtt.
Azt már bajnoki idény kezdetén sejteni lehetett, hogy az NB I/B. létszámcsökkentése miatt ez a szezon igencsak „húzós” lesz az NB II-es mezőny számára, beleértve a gödöllői társulatot is. Azt a formációt, amely – ki tudja, hányadszor – ismét remekül kezdte a találkozót (8-3), majd megtorpant (12-12), ám a félidőre, szerencsére, ismét előnyhöz jutott.
A fordulás után a hazai gárda tagjai rendkívüli elszántsággal és hittel játszottak, így az utolsó percekre négygólos előnyt (27-23) halmoztak fel. A vendégek erre időkéréssel reagáltak, de érdemben már nem tudtak annyit tenni, hogy elkerüljék a vereséget. A gödöllői legénység 61 nap elteltével győzött újra bajnoki mérkőzésen. További örömteli hír, hogy Márkus Béla 97 találattal az Északi-csoport őszi gólkirálya lett.
Az őszi idény eredményei alapján a Gödöllői KC férficsapata 6 ponttal, 318-347-es gólkülönbséggel a 9. helyen áll az NB II. Északi-csoportjának tabelláján.
Ifjúságiak (III. osztály B-csoport): Gödöllői KC – Pénzügyőr SE-Budafok 44-17 (23-6) A GKC ifjúsági csapata 20 ponttal, 395-242-es gólkülönbséggel – a listavezetővel azonos pontszámot elérve – 2. a csoport tabelláján. Serdülők (II. osztály Keleti-csoport): Gödöllői KC – Gyömrői KA 35-23 (17-11) A képen látható, Mácsár Gyula (álló sorban jobbra) irányításával készülő serdülők 22 ponttal, 398-242-es gólkülönbséggel az 1. helyen állnak, és száz százalékos teljesítménnyel lettek őszi bajnokok.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|