Oltási akcióhét: a közelben Kistarcsán, Aszódon, vagy Veresegyházon juthatnak vakcinához a gödöllőiek
Amint az már hetek óta köztudott, november 22-e (hétfő) és november 28-a (vasárnap) között oltási akcióhetet tartanak a kórházi oltópontokon, minden nap reggel 7 órától 19 óráig. Ezen időszak alatt előzetes időpontfoglalás nélkül bárki felveheti a koronavírus elleni védőoltást, akár az elsőt, akár a másodikat, vagy a harmadikat.
Az oltópontokra előzetes regisztráció nélkül érkezőket a helyszínen regisztrálják. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Az oltási akcióhéten a 12 és 17 év közöttiek is részt vehetnek, esetükben azonban javasolt a szülői kíséret. Az oltásra el kell vinni a személyi igazolványt és a TAJ-kártyát. Aki második vagy harmadik oltást vesz fel, vigye magával a korábbi oltást igazoló dokumentumokat is. A kórházi oltópontokon 5 féle vakcina – Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm – közül választhatnak az oltást kérők
Aki Gödöllőről kíván élni az oltási akcióhét adta lehetőséggel, annak a legközelebbi oltópont a kistarcsai Flór Ferenc Kórház, az aszódi szakrendelő (Aszód, Baross u. 4.), illetve a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ.
Friss! A kormány meghosszabbította az országos oltási akcióhetet, ami december 12-én, vasárnap 19 óráig tart!
Oltakozási lehetőség a gödöllői egészségügyi központban November 22-e (hétfő) és 26-a (péntek) között, napi kétszer két órában a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központban is ellátnak oltási feladatokat. A Petőfi Sándor utcai épületben – ahol Pfizer, Janssen és Sinopharm vakcinák állnak rendelkezésre – azonban kizárólag regisztrációval és előzetes időpont-foglalás alapján lehet élni a lehetőséggel. Az emlékeztető oltásra (3. adag) azon TAJ számmal rendelkező, 18. életévüket betöltött állampolgárok jelentkezhetnek, akik Magyarországon kapták meg a koronavírus elleni védőoltásaikat és utolsó oltásuk óta már eltelt legalább 4 hónap.
A gödöllői egészségügyi központ vezetősége az oltással kapcsolatosan az alábbi szabályok betartását kéri: • a lefoglalt oltási időpont előtt mintegy 10 perccel érkezzenek, • lehetőleg az oltási hozzájáruló nyilatkozatot kitöltve hozzák magukkal (harmadik oltáshoz nyilatkozat), • személyi igazolványukat, lakcím kártyájukat és TAJ számukat hozzák magukkal.
A beoltottak az intézményből 15 perc megfigyelési idő után tudnak távozni. Akik az EESZT felületen rögzített oltási időpontjukat szeretnék módosítani, azt ezen az email-címen tudják megtenni.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|