Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Terelőelem-javítást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 22-es és 28-as kilométerszelvények között, Gödöllő térségében október 11-20. között. Ebben az időszakban Budapest irányába sávelhúzással továbbra is két sávon haladhat a forgalom.
Ezzel egyidejűleg burkolatjavítást végeznek a szakemberek az M31-es autópályán, az M0-ás autóút felé vezető oldalon, az 5-ös kilométerszelvény környezetében. A forgalom az érintett szakaszon egy sávra szűkül, továbbá 80 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben – tájékoztatta hírportálunkat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztályának munkatársa.