A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
A civil- és egyenruhás rendőrök augusztus 30-án, a hajnali órákban indultak a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó településekre. Az akcióban résztvevő 14 rendőr hat óra alatt hét férfit fogott el, akik a részükre korábban jogerősen kiszabott közel 700 ezer forint szabálysértési bírságot nem fizették be. Mindenkit előállítottak a rendőrkapitányságra. Ezt követően tovább mentek, és a nyolcadik helyszínen felszámolták annak a 61 éves férfinak a rejtekhelyét, akit a Gödöllői Járásbíróság által kiadott elfogatóparancs alapján kerestek. A rendőrök bíróság elé állították a lekapcsolt személyt. Forrás: police.hu