Atlétika: három érmet nyertek a gödöllőiek az országos ifibajnokságon
Augusztus 7-én és 8-án, Szekszárdon rendezték meg az U18-as korosztály számára kiírt országos ifjúsági bajnokságot. A házigazda településen tombolt a nyár, 34-35 fok várta a gödöllői atlétákat, valamint az első napon az erős szembeszél is nehezítette a sportolók dolgát. A Gödöllői EAC két ezüst- és egy bronzéremmel lett gazdagabb a hétvége után. A két ezüstérmet a gödöllői szakosztály sprinter-reménysége, Sulyán Alexa szállította, aki 100 és 200 méteren is másodikként haladt át a célvonalon. Alexa a rövidebb számában 12,66 másodperces idővel került a döntőbe, ahol azt kicsit tovább faragva, 12,61 másodperccel szerezte meg második helyet. 200 méteren 25,17 másodperces idővel jutott a szám fináléjába. Itt nagyot harcolt a győztessel, és az egyéni csúcsot futó szolnoki bajnoktól mindössze 13 századdal elmaradva, 24,88 másodperc alatt teljesítette a távot a képen edzőjével, Körmendy Katalinnal látható sprinter.
A gödöllői fiúk közül Lesták Ármin érvényesítette a papírformát. Az előzetes idők alapján a harmadik hely megszerzésére nyílt reális esélye a 2000 méteres akadályfutásban. Gadanecz György tanítványa ezt nagyon magabiztosan hozta is, így 6:17,82 perces idejével kiérdemelte a bronzérmet. Érdemes még megemlíteni Balogh Ádám 10. helyét élete első 400 méterén, amin 52,99 másodperces idővel ért célba, Roska Dániel pedig 53,05 másodperccel a 11. lett. Dani 800 méteren nagyon bátran, végig egyedül futva küzdötte le a távját, és bizakodásra okot adó 2:07.26 perces idővel a 14. helyen zárta a számot. A hölgyeknél Molnár Eszter 400 métere is kiemelhető. Eszter a 11. helyen végzett 64,07 másodperces idővel - tájékoztatta hírportálunkat Kovács Gábor Krisztián, a rövid- és középtávfutó fiúk edzője.
Adalékként szolgál, hogy a gödöllői érmesek neve szerepel az U18-as válogatottba behívni tervezett atléták előzetes listáján.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|