A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
A felterjesztések mérlegelését követően, a Város- és Faluvédők Szövetsége választmányának illetékesei úgy döntöttek, hogy június 18-án, a fővárosban egy gödöllői személy és egy helybéli közösség is átveheti a 39 éve alapított, báró Podmaniczky Frigyesről elnevezett szakmai díjat. A Kő Pál szobrászművész által alkotott bronzplakett előlapján a névadó portréja látható, hátoldalán pedig városvédő Pallasz Athéné alakja rajzolódik ki.
A magánszemélyek közül dr. Ujváry Tamás, a helyi kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója az idei gödöllői kitüntetett (felterjesztő Fülöp István), a közösségnek adományozott díjat pedig a kastélymúzeum – Papházi János, Kovács Éva, Faludi Ildikó, Kaján Marianna és Bartha Veronika alkotta – szakmai egysége érdemelte ki (felterjesztő Varga Kálmán). Az elismerést valamennyien az épített és természeti környezet, kulturális örökség értékeinek megismertetése érdekében huzamosabb ideje végzett magas színvonalú tevékenységükért tudhatják a magukénak.