A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 20 éves férfit, aki a gyanú szerint „pénzt vagy életet” kijelentése után késsel rabolt ki egy fiatal nőt Turán.
Április 14-én, hajnalban egy 28 éves nő tett bejelentést a Gödöllői Rendőrkapitányság kötelékébe tartozó turai rendőrőrsön. Elmondta a rendőröknek, hogy kora hajnalban Turán, a Zsámboki úti buszmegállóban várta a menetrend szerinti járatot, amikor egy férfi bukkant elő egy romos épületből, majd késsel a kezében „pénzt vagy életet” felkiáltása után, arra kényszerítette az áldozatot, hogy adja át értékeit. A sértett annyira megijedt, hogy táskáját a benne lévő okmányokkal, és négyezer forintjával együtt odaadta támadójának, aki a szakadó esőben kerékpárjára pattant és sietősen távozott.
A turai rendőrök a bejelentést követően részletes személyleírással rendelkeztek a feltételezett elkövetőről, hamar tudták kit és hol kell keresni. A helyi zsaruk egy órán belül hely-és személyismeretüknek köszönhetően megálltak egy turai ház előtt, ahol friss kerékpárnyomra bukkantak, ami tovább erősítette a gyanút, jó helyen járnak.
A férfi a ház egyik szobájában feküdt, a rendőrök kérdésére elmondta, hogy egész éjszaka otthon volt és aludt, azonban szinte friss, vizes ruhadarabjaival kapcsolatban nem tudott elfogadható magyarázattal előállni. A nyomozók kutatni kezdtek a házban, és megtalálták a bűncselekmény elkövetéséhez használt kést, egy matrac alól pedig előkerült a rabolt női pénztárca is, benne a sértett okmányaival.
A gödöllői nyomozók a 20 éves Sz. Jánost felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Forrás: police.hu