Mit takar az E-bike pályázat?
Ma már szinte mindenre írnak ki pályázatot. De mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a szenvedélyednek is kedvezhetnél egy-egy ilyen pályázattal? Bizony, napvilágra jutott az – úgynevezett – E-bike pályázat, ami megdobogtatta a bringások szívét. A következő pár sorban arról lesz szó, hogy mit takar a pályázat, hogyan vegyünk részt rajta és mit nyerhetünk vele. Lássuk, miért éri meg pályázni!
Állami támogatással E-bike-ot? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy pályázati úton, állami támogatású bringához juthatsz? Hogyan?
Közel egy év pályázási időd van, azonban nem árt minél hamarabb beadni, mivel 1-2 hónap az átfutási idő, s ezután egy fél év van a vásárlásra.
Az első lépés, hogy kiválasszuk a kereskedőt és a bringamodellt. Aztán befoglaljuk a konkrét kerékpárat, majd jöhet a pályázás, végül pedig a bringavásárlás.
Miért jó pályázni? Nos, annyi bizonyos, hogy sokkal olcsóbban juthatunk hozzá az elektromos bringához, mint normál vásárlási keretek között. Például: az olcsóbb 200-400.000 forint körüli bringákat, 90.000 forintért, míg a drágább 700-900.000 forintot érő típusokat 150.000 forintért is beszerezhetjük. Ugye neked is szimpatikus az ajánlat?
Találd meg a legjobb kereskedőt! A Debreceni Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság kerékpárjai között bátran válogathatsz. A pályázatban ezen név alatt szinte minden egyszerre elintézhető. Elég, ha felveszed velük a kapcsolatot, kiválasztják a modellt, majd befoglalják neked. Neked csak annyit kell tenned, hogy megvárod a pályázat eredményét, és náluk ott vár majd névre szólóan a bringád.
Azonban légy leleményes és válassz minél hamarabb, hiszem most még az összes változat elérhető, de ahogy jön a tavasz, egyre kevesebb lesz készleten! Ha viszont szeretnél speciális kialakítású, minőségi kerékpárhoz jutni, akkor ne hagyd ki ezt a páratlan lehetőséget, s nyerd el a támogatást!
Amit tudni kell az E-Bike-ról Most, hogy már tisztában vagy a pályázási feltételekkel, ejtsünk szót a pályázat főszereplőjéről is, az E-Bike-ról.
Az E-Bike és a hybrid lényegében ugyanazt takarja. Könnyen tájékozódhatsz a MaxBike praktikus weboldalán, hiszen itt minden, a pályázatban szereplő bringa egyesével lett kijelölve. Sőt, még azt is láthatod, hogy mekkora összeggel csökkenhet a vételár.
Fontos tudni, hogyan tegyünk különbséget a pedálszenzoros és a nyomatékszenzoros bringák között. A pedálszenzoros a 250-350 ezer forintos kategória, ezeket az országban a NEUZER gyártja. Esetükben az első vagy hátsó agyban található a motor. 20-30 kilométeres hatótáv és letisztultabb felszereltség jellemzi.
Ezzel szemben a nyomatékszenzoros darabok 700 ezer forintnál kezdődnek. Ezek a csúcstechnológiai bringák realisztikus hajtásélményt nyújtanak. A motor a középagynál helyezkedik el és 70-130 kilométeres hatótávval rendelkeznek. A Cube márka nagyon erős ezen vonalon.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|