Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
NB II. Északi-csoport, 4. forduló: Rákosmenti KSK – Gödöllői KC 28-36 (13-17)
Zártkapus mérkőzésen fogadta az idei bajnoki idényben már nem hibátlan mutatóval rendelkező rákosmenti alakulat a veretlen gödöllői csapatot. Bartos Gábor együttese nem bízott semmit a véletlenre, eddigi makulátlan teljesítménye megőrzése érdekében összeszedetten és gólerősen játszott, ami magabiztos idegenbeli sikert eredményezett. Három mérkőzés alapján a Gödöllői KC férficsapata 6 ponttal, 110-85-ös gólkülönbséggel a 3. helyen áll a csoport tabelláján. Következik: Gödöllői KC – Csépe Salgótarjáni SKC október 18., vasárnap 18 óra (ifimeccs 16 óra), Hajós iskola tornacsarnoka. ZÁRT KAPU!
Ifjúságiak (NB II. B-csoport): Gödöllői KC – Pénzügyőr SE-Budafok 47-13 (21-4) • Rákosmenti KSK – Gödöllő 25-45 (9-22) Serdülők (NB I. Keleti-csoport): Gödöllői KC – Pick Szeged I. 17-25 (10-11) • Gödöllői KC – Kecskeméti TE Piroska Szörp 21-30 (11-13) A GKC ifjúsági csapata 8 ponttal, 177-96-os gólkülönbséggel vezeti csoportja tabelláját, míg a Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők 2 ponttal, 101-129-es gólkülönbséggel a 11. helyen állnak.