Kerékpáros kincskereső játék indult Gödöllőn
Szeptember végén megnyílt az Urbango második gödöllői, egyben országosan első kerékpáros pályája. Az Urbango egy szabadtéri kincskereső játék, ami ötvözi a szabadulószobák és a városismereti játékok élményét. A játék indulásakor a résztvevők egy kezdőcsomagot kapnak, amely a „kincskereső felszereléseket” tartalmazza. A feladatok között vannak logikai jellegűek, és olyanok is, amikor az adott helyen kell megkeresni egy tárgyat vagy egy információt. A játékosokat a megoldásokban egy telefonos applikáció is segíti. Az első gödöllői Urbango pálya, ami egy gyalogos pálya, egy évvel ezelőtt indult el, és azóta már több mint 1.000 résztvevő játékos ismerkedett meg a kincskeresés közben Gödöllő legszebb részeivel.
Az új pálya egy kellemes kerékpáros kirándulásra hív Gödöllő területén, melynek kiemelt látnivalói a Szent István Egyetem és a Máriabesnyői Bazilika. Az útvonal változatos: parkokon, mezőkön és kisvárosi részeken halad át, forgalomtól elzárt utakon, kerékpárúton, vagy kis forgalmú utcákon át. Gödöllő nem teljesen sík, ezért a résztvevők néhány kisebb emelkedőre számíthatnak, a 20 kilométeren összesen 150 méter a szintemelkedés, de az emelkedők nem egy helyen vannak, és nem is túl meredekek, ezért a szervezők bátran ajánlják a pályát családoknak és alkalmi kerékpározóknak is. A kincskereső játék során a résztvevő csapatoknak útközben 14 állomáson különféle logikai jellegű feladatot kell megoldaniuk ahhoz, hogy megtalálják a végcélt és ki tudják nyitni az ott elhelyezett kincsesládát.
A kincskereső játékra óránként indulhatnak csapatok. További információk és foglalás erre az oldalra kattintva elérhetők.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|