Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Házakba, boltokba tört be, autókat és a piac standjait fosztogatta a gyanú szerint az a domonyi férfi, akit a napokban fogtak el a rendőrök.
Elsőként egy domonyi ház tulajdonosa jelentett betörést, amikor június elején, reggeli órákban, a felújítás alatt álló házukba tört be valaki, és onnan szinte mindent elvitt, ami csak mozdítható volt. Flexet, szerszámokat, hosszabbító kábelt, de a partvist és a vödröt sem hagyta ott. Tíz nappal később érkezett az újabb bejelentés, miszerint egy galgahévízi ház ablakáról levágták a szúnyoghálót, és egy laptopot tulajdonítottak el. A rendőrök mindkét ügyben nyomoztak, tanúkat hallgattak meg, információkat gyűjtöttek.
A jelenlegi adatok szerint az elkövető augusztus 10-én, az éjjeli órákban sem unatkozott: első körben egy gödöllői egészségügyi intézmény előtt parkoló autó ablakát dobta be egy kővel, majd abból csokoládét, kávét, gyógyszert, nedves törlőkendőt és vércukor méréséhez használatos tesztcsíkot lopott el. Tovább ment, majd a helyi mozi egyik vészkijáratként szolgáló ajtaját is befeszítette, de ott nem talált semmi magának valót. Az éjjel még ekkor sem ért véget számára, útja a gödöllői piacra vezetett. Ott az egyik árustandon lévő ponyvát összekötő madzagot szakított szét, majd a pavilont feldúlta, tésztát, fokhagymát, fűszerpaprikát, babot és tojást spájzolt be magának.
Nem volt azonban szerencséje a kerékpárbolttal, ahová ezt követően, hajnali két óra körül próbált meg bejutni. Mivel nem volt már járat, a domonyi férfi a biciklibolt láttán úgy gondolta, hazateker egy drótszamárral. Ahogy az üzlet ablaküvegét betörte, pechjére megszólalt a riasztó, így bringa nélkül távozott.
A gödöllői rendőrök alapos adatgyűjtésének köszönhetően azonosították a betörésekkel gyanúsítható 24 éves férfit és augusztus 11-én Domonyban elfogták. Kihallgatásán beismerte tettét. R. Gyulával szemben – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. Forrás: police.hu